Max mélyen aludt, és a lova még álmában is beszélt hozzá.

Max, ébredj! Kelj már fel! Na, jó, te akartad.

A fiú félálomban érezte, hogy valami húzza haját. Lassú mozdulattal odanyúlt, hogy rájöjjön, mi is az a valami. A keze először a lova fejéhez, majd a sajátjához ért. Beletúrt a hajába, amitől a keze nyálas lett. Erre aztán rögtön kipattant a szeme. Tornádó barna szemeit látta, amikből sütött az értelem.

Ez meg mire volt jó? - kérdezte gondolatban.

Arra, hogy végre felébredj. Már vagy egy félórája szólongatlak, de semmi eredménye nem volt, így hát drasztikusabb módszerekhez kellett folyamodnom.

Jól van, azt értem, hogy fel akartál ébreszteni, de ilyen korán? Még napfelkelte se volt.

Természetesen azért, hogy vágtázzunk egyet. Csak te meg én. Nyereg és a parancsolgató öreg nélkül.

Maxnek egy porcikája se akart felkelni, de a lova kedvéért mégis feltápászkodott.

Egy hét telt el azóta, hogy először hallották egymás gondolatait, és a kapcsolatuk folyamatosan erősödött. Kezdetben csak pár lépés távolságból hallották meg egymást, de egyik éjszaka letesztelték, és már mérföldnyi távolságból se szakadt meg a kapcsolat. Azt is megtanulták, hogy hogyan rejtsék el a gondolataikat egymás elől, de ezt a tudományt csak ritkán alkalmazták.

Mindenki másnál jobban tudod, hogy ki vagyok ütve, hiszen hallod a gondolataim egy részét, és én is a tiedet, viszont ha már felvertél, akkor elmehetünk, csak keressünk egy patakot, hogy kimossam ezt a gusztustalanságot a hajamból.

Csak nem kifárasztottak George edzései?

Max ügyet se vetett rá, mert a társa úgyis pontosan tudta, hogy mit érzett. Az elmúlt hét napban az öreg úgy viselkedett, mint egy kiképzőtiszt. Alig haladtak, mert folyton edzeniük kellett. Nem csak a lovon való vívást gyakorolták, hanem a különféle küzdési módokat is. Napjában háromszor meg kellett küzdenie Ashley-vel vívásban, íjászatban, futásban és fegyver nélküli harcban is. Minden alkalommal ő nyert, de mire végeztek, nagyon kifáradt, ráadásul George naponta növelte az adagot. Csak azon csodálkozott, hogy a lány hogy bírja ki zokszó nélkül. Persze, amikor Ashley távol volt, Max mindig kapott plusz feladatokat. Futást, fekvőtámaszt, felülést, kézenállást, és ezekhez hasonló dolgokat.

De nem csak edzettek, hanem ettek is, és így ha fokozatosan is, de kezdett elfogyni a pénzük. Már csak Ashley-nek maradt egy kis tartaléka, ami körülbelül két egész kenyérre lehetett elég. Ha azt elköltik, akkor nem marad semmi vagyonuk, és nem élhettek csak vadhúson és erdei növényeken.

Max felkötötte a kardját, és felült a ménjére. Soha egy lépést se tett meg a fegyvere nélkül, még éjszaka is a keze ügyében volt. A fő oka az volt, hogy esetleges támadások esetén meg tudja védeni magát, hiszen körözték, de az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy a szívéhez nőtt a kard. Tudta, hogy csak egy tárgy, de az alatt a pár összecsapás alatt, amíg használta úgy érezte, hogy hozzátartozik. Amikor a markolat belesimult a tenyerébe érezte a belőle áradó hatalmat, és olyankor sokkal erősebbnek érezte magát.

Mi lenne, ha nem azon a kimunkált acéldarabon gondolkoznál, hanem inkább rám figyelnél?

Bocs, mit is mondtál?

Azt, hogy azok a bokrok mögött folyik egy kis patak, csak én nem mehetek oda, mert túl sok ember halad el a mellette fekvő úton.

Tényleg sokan mentek el azon az úton. Ráadásul még a reggel is nagyon fiatal volt. Férfiak, nők, gyerekek, szegények és gazdagok vegyesen taposták a földet gyalog, öszvéren, lovon, vagy szekéren. Maxet, mint oly sokszor, most is hatalmába kerítette a kíváncsiság.

Szerinted merre mennek?

Fogalmam sincs, de arra van a szád, hogy megkérdezd.

A fiúnak nem kellett kétszer mondani. Fürgén leugrott a lováról, és a patak felé vette az irányt. Könnyedén kikerülte az útjába eső bokrokat és fákat.

Mielőtt kérdezősködni kezdett volna, letérdelt a víz mellé, ivott belőle, majd kimosta a hajából Tornádó nyálát. Amikor végzett, kék szemével körbenézett, és olyan embereket keresett, akik legnagyobb valószínűség szerint válaszolnak a kérdéseire, és nem hoznak szóba kellemetlen témákat.

Úgy száz méterre kiszúrt egy tucatnyi vele azonos korú suhancot, akik botokkal küzdöttek egymással. Úgy látta, hogy pont tökéletesek lesznek arra, hogy információt szerezzen tőlük. Útközben felkapott egy a fiúk botjához hasonló ágat, hogy legyen ürügye az ismerkedésre.

- Beszállhatok? - kérdezte vidámságot. Észrevette, hogy nem csak suhancok voltak a csapatban, hanem egy fiatal felnőtt férfi is. Max úgy huszonegy és huszonhárom közé tippelte. Egy kicsit alacsonyabb volt, mint ő. Markáns arcát rövid fekete haj keretezte. A szeme majdnem olyan kék volt, mint a sajátja. Még abban is elütött a társaitól, hogy az oldalán kard lógott.

- Mutasd, mit tudsz! - válaszolt neki a férfi gyanakvó tekintettel.

- Bottal vagy karddal?

Vigyázz, nehogy felnyársaljon! Nem ártana, ha sebek nélkül jönnél vissza hozzám - hallotta meg az elméjében a lova aggódó hangját.

Nyugodj meg, Tornádó! Tudom, mit csinálok.

- Válassz te!

Max csak egy kicsit gondolkozott el, aztán eldobta az ágat. Bottal is tudott harcolni, de az ellenfele fegyvere erősebbnek látszott, és nem akart azért veszíteni, mert eltört a harci eszköze. Ráadásul karddal jobban szeretett vívni. Halvány mosollyal az arcán rákulcsolta a kezét a fegyvere markolatára, és lassú mozdulattal előhúzta a pengét. Ellenfele ugyanígy tett, csak gyorsabban hajtotta végre a műveletet.

- Siess! Nem érek rá egész nap - mondta a férfi türelmetlenül.

- Nyugalom! - válaszolta Max teljesen higgadtan.

A fekete hajún látszott, hogy alábecsüli őt, és minél hamarabb túl akar lenni a csatán. Nem sejtette, hogy kemény ellenfélre akadt.

A férfi előrelendült, és vad csapásokat eresztett a szőke hajú fiúra. Látszott rajta a meglepődés, amikor Max a csapásait nem csak kivédte, hanem viszonozta is.

Kemény küzdelem indult meg kettőjük között.

Mindketten nagyon jók voltak. Az idősebben meglátszott a tapasztalat, és hogy nem akármilyen izmai vannak, míg a fiatalabbik a veleszületett ösztönnel küzdött, és a gyorsaságot részesítette előnyben a párbaj alatt, de az újonnan kamatoztatott állóképessége is segített neki.

Már egy ideje küzdöttek, de sehogy nem tudtak dűlőre jutni, míg végül Max észre nem vett egy hibát a másik vívásában. Ellenfele nem rá, hanem a fegyverére összpontosított. Úgy döntött, hogy kihasználja az előnyét, mielőtt elfáradna, vagy hibázna.

Max erőszakosan az ellenfele mellkasa felé szúrt, és közben előrelendült. Amíg a férfi azzal volt elfoglalva, hogy a jobb karjában tartott fegyvert eltávolítsa a teste közeléből, addig ő a bal kezével váratlanul megfogta ellenfele markolatát, és egy gyors, erős és ügyes mozdulattal kicsavarta a kezéből.

Az elrabolt fegyvert a legyőzött tarkójához tette, míg a sajátját az ellenfele szívéhez.

- Úgy néz ki, hogy nyertem - mondta ki az egyszerű tényt. Vett néhány mély levegőt, hogy az adrenalin szintje visszaálljon a normálisra. Mint mindig, most is érezte a medálja hűs érintését.

A vesztes elképedve nézett, a suhancok pedig olyan képet vágtak, mintha a sárkány legyőzte volna a tündérmesében a vitéz herceget.

- Miért néztek ilyen furcsán? - kérdezett rá a dologra.

A fiúk nem válaszoltak, csak néma áhítattal bámultak rá.

- Miért néznek rám így? - A kérdést ezúttal a férfinek tette fel, és nyomatékul a kardját egy kicsit közelebb tartotta a vesztes testéhez.

- Tudatában vagy annak, hogy éppen kit győztél le?

- Ha tudnám, akkor azzal is tisztában lennék, hogy miért bámulnak így rám. Mi lenne, ha elmondanád?

A férfi válaszul elhúzta a frufruját a homloka elől. Ezzel egy forradást tett láthatóvá.

Max már éppen mondani akarta, hogy még most se tudja, amikor Tornádó a csata kezdete óta először hozzá szólt.

Nem emlékszel arra a körözésre? Barna haj, kék szem, forradás a homlokon.

Ő az a rablóvezér, akiért odavannak az emberek?

Igen, szerintem ő Ben.

- Te vagy Ben, igaz?

A férfi szemében büszkeség csillant.

- Pontosan. Eddig még nem találkoztam senkivel, aki jobban vívott volna nálam. Ki vagy te, és honnan származol?

- A nevem Max, és árva vagyok.

- Sajnálom. Nem tudtam.

- Nem kell. Nem ismertem őket, így nem fájhat annyira a hiányuk, mert nem tudod, hogy milyen lenne szülőkkel.

- Akkor hol nőttél fel?

Max mélyen belenézett Ben szemébe. Megbízhatónak látszott, de úgy döntött, hogy a falu nevét nem említi meg.

- Egy molnárcsaládnál, de most én kérdezek. Azok az emberek hova sietnek? - A fejével az út felé bökött.

- Parrott grófja nagy unalmában versenyt hirdetett, hogy aki képes legyőzni a bajnokát, az kap kétszázötven aranyat jutalmul. A nép odacsődül ki, hogy megnézze a felesleges próbálkozásokat.

- Annyi pénz nem jönne rosszul.

- Akkor miért nem adsz fel engem? Tízezer arany jobb, mint kétszázötven, de úgyse tudnád legyőzni.

- Nem adlak fel - mondta Max, hátrált két lépést, és visszaadta Bennek a fegyverét. - Te a kormányzó ellen küzdesz, akivel nem egyeznek az elveink. Honnan veszed, hogy nem sikerülne legyőzni? Neked is okoztam meglepetést.

- Nem mindegy, hogy engem győzöl le, vagy Parrott bajnokát. Engem tehetségesnek mondanak, de nem harcra neveltek, viszont azt a férfit igen. Kétméteres óriás, akit évek óta csak fekete páncélban láttak, ezért az emberek elnevezték Fekete Lovagnak. Mióta viseli a páncélt, azóta soha senki nem győzte le. Egy ember régen megjósolta, hogy lesznek Fekete Lovagok, minden második generációban egy, akikben száz ember ereje fog lakozni, és csak az győzheti le őket, aki…

- Aki? Folytasd! - kérte Max izgatottan.

- Bocs, Max. Nem ismerem a folytatást, mert már nagyon régen eléget, az a lap, és a száj hagyomáy útján csak ennyi terjedt tovább, de most mennem kell. - Berohant az erdőbe, és a suhancok követték.

Max tűnődve nézett utána

Szerinted miért rohant el ilyen hirtelen?

Fordulj meg.

A fiú szó nélkül engedelmeskedett. Egy osztagnyi katonát látott, és előttük haladt egy nagy lovon egy óriási fekete páncélos alak.

A Fekete lovag…

… és katonák, akik nem tartoznak Ben szűk baráti körébe - fejezte be a mondatot kissé cinikusan Tornádó. - Szerintem minél hamarabb eltűnsz a közeléből, annál jobb. Ugye nem azt forgatod éppen a fejedben, amire most gondolok.

Dehogynem - gondolta Max egy széles mosoly kíséretében.

Meg ne próbáld! Hallottad, milyen veszélyes. Kész öngyilkosság.  Különben is, George és Ashley már biztosan aggódnak.

Elmondom, hogy mi lesz. Visszamegyünk a táborba, és onnan együtt megyünk el arra a viadalra. Ha úgy látom, hogy esélytelen, akkor meggondolom magam. Jó lesz így?

Engem ne próbálj meg hitegetni, rendben? Mindketten tudjuk, hogy úgyse gondolod le magad, de ahogy George-dzsot ismerem, ő majd lebeszél erről az őrültségről.

Majd meglátjuk.

A Lovag és a katonák, már kiértek a látóköréből, és így már biztonságosan visszasiethetett a lovához. A megszokott mozdulattal felült rá, és visszavágtatott a táborukba. George és a lány már ébren voltak.

- Te meg hol voltál? - vonta felelősségre George.

- Csak körül néztem egy kicsit a környéken. Lesz valami kihívó jellegű viadal egy bizonyos Fekete Lovag ellen. Nem nézzük meg?

George elmélázott.

- A Fekete Lovag - mondta lehajtott fejjel, és minden egyes szót jól megrágott. Mintha emlékek hada rohanta volna meg. Észbekapott, és felemelte a fejét. - Persze, miért ne. Akár rögtön indulhatunk. Ashley-vel már úgyis összeszedtünk mindent.

Eddig az én tervem vált be.

A harcról úgyis lebeszél majd - tartotta magát az elméletéhez Tornádó.

Max felnyergelte a lovát, és felszállt a hátára.

- Mutatod az utat, vagy itt öregszünk meg? - kérdezte Ashley türelmetlenül.

- Úgy látszik, hogy ma bal lábbal keltél fel - tréfálkozott Max, de azért elindította a hátasát.

- Ha nem vetted volna észre, én mindig ilyen vagyok. Kivéve, amikor alszok. Olyankor meg se szólalok.

Hamar elérték a patakot. Max elindult abba az irányba, amerre korábban az embereket látta menni. Öt perc ügetésnyi idejükbe került, amíg elérték a viadal helyszínét.

Egy hatalmas tisztás volt, a végében egy katonákkal körülvett kastéllyal. A küzdelem helyszínét fakerítéssel különítették el. A kastély felőli oldal le volt zárva a gróf és a pereputtya számára. Oda egy miniatűr páholyszerűséget állítottak fel. A középső részén ült egy kövér hatvan éves, ősz hajú férfi, aki egy fiatal, maximum húsz éves lány kezét fogta.

- Parrott gróf - ejtette ki a szót gyűlölettel George. - Jól elpuhult az évek folyamán.

- Ismered? - kíváncsiskodott Max.

- Találkoztunk párszor. Sose volt szimpatikus, és lám igazam lett, most ő a kormányzó egyik legnagyobb talpnyalója.

Max meg se próbált többet kihúzni az öregből. Ismerte már annyira, hogy tudja, ha faggatják, csak még jobban elzárkózik.

A küzdőteret körülállták a bámészkodók. Ashley-ék hátulról figyelték a küzdelmeket.

A Fekete Lovag sorra taposta el az ellenfeleit. Mindenkit életben hagyott, de mindegyik vakmerő vállalkozó szerzett néhány sérülést. Próbálkoztak fiatalok, idősebbek, katonák, nemesek, szegények. Csak két közös dolog volt bennük. Mindegyikük elvesztette a harcot, és egyikük arcát se lehetett látni. Ugyanis a Lovag kikötése az volt, hogy csak arctalan ellenfelekkel harcol. Így hát először minden párbajozni akarónak adtak egy sisakot.

Egy órán keresztül néztek, ahogy a fekete páncélos szakadatlan erővel és folytonossággal üti ki az áldozatait. Tényleg nagyon erős volt. Max felvonta azt a bizonyos falat, hogy Tornádó ne hallja a gondolatait, és elgondolkozott azon, hogy képes lenne-e legyőzni azt a harcost. Amikor megfogta a kardja markolatát, és a Fekete Lovag elleni harcra gondolt, elöntötte a magabiztosság. Megkapta a választ.

- Kiállok ellene - mondta George-nak. A szemében elszánt tűz lobogott.

A férfi alaposan végigmérte, és csak néhány halk szót mondott.

- Biztos vagy benne, hogy készen állsz rá?

- Igen - válaszolta Max határozottan. Egy cseppnyi félelem se vegyült a hangjába.

- Akkor menj.

Úgy látszik, hogy a tervem megbukott. Hiába próbálnám, úgyse tudnálak lebeszélni róla, de azért vigyázz magadra! Nem szeretném elveszíteni az egyetlen emberi lényt, aki már kiscsikó korom óta megért engem.

Nem lesz semmi bajom. Bízz bennem!

Te vagy az egyetlen, akiben igazán megbízok, és ez most sincs másként.

Max odament a sisakosztogató helyre. Rajta kívül csak a sisakokat adogató asszony volt ott.

- Megpróbálod a lehetetlent? - kérdezte az asszony csúfondárosan.

- Igen.

- Akkor, nesze, itt egy sisak.

- Csak egy bőr fejfedő kell, amin van lyuk a szemeimnek és a számnak.

- Az nem tompítja le a Lovag csapásait. Biztos ezt akarod?

- Igen. Sisakot csak akkor veszek fel, ha páncél is van hozzá.

- Tessék, akkor itt van egy bőr fejfedő. Pont a te méreted.

Max felvette, és be kellett ismernie, hogy az asszonynak igaza volt. Tényleg olyan volt, mintha csak rá szabták volna.

- Egy kicsit se félsz, hogy nem maradsz életben?

- Nem - mondta a fiú a rá jellemző határozottsággal.

Az asszony elcsodálkozott.

- Különleges fiú vagy. Drukkolok neked.

- Köszönöm.

A Fekete Lovag éppen ekkorra végzett az utolsó ellenfelével a sorban.

- Van még valaki, aki megpróbálja a lehetetlent? - kiáltotta egy díszes ruhába öltözött férfi. Valószínűleg ő lehetett Parrett grófjának udvarmestere.

Senki nem jelentkezett, tehát Maxen volt a sor.

- Majd én - kiáltotta Max. A hangja határozott, érett, és magabiztossággal teli volt. Egyáltalán nem emlékeztetett annak a tizenhét éves fiúnak a hangjára, aki egy órával azelőtt Ashley-vel viccelődött.

A tömeg szétnyílt előtte, és ő se túl gyorsan, se túl lassan, vagyis pont ideális tempóban elindult a küzdőtér felé.

Amikor odaért, szembe állt a Lovaggal, és felhangzott az udvarmester éles hangja.

- Üdvözöljétek egymást meghajlással, és hajtsatok fejet Parrett grófja előtt.

Azzal a kecses eleganciával hajolt meg a fekete páncélos előtt, amit még Corsar írnokától tanult, de a grófnak, csak alig láthatólag biccentette meg a fejét. A vele szemben álló harcost akaratlanul is tisztelte az ereje miatt, de az uraságot nem.

Amikor befejezték a köszöntést hátráltak egymástól pár lépést. A Fekete Lovag feleslegesnek találta a körözgetést, és rögtön támadásba lendült. Max kivédte a hatalmas kétkezes karddal rázúdított csapást, de az izmai beleremegtek. Most értette meg igazán, hogy mekkora őrültséget követett el, amikor belépett a küzdőtérre, de még mindig biztos volt a döntésében.

Erővel semmiképpen nem győzhette le az ellenfelét, és abban se bízhatott, hogy a másik elfárad, így csak a gyorsaságával és az ügyességével kezdhetett valamit.

Vadul visszatámadott, és villámgyors vágásokat próbált bevinni a Lovag legkülönbözőbb testrészeibe, de a páncélos hatalmas termete ellenére sebesen hárította a próbálkozásait. A mozgása egyáltalán nem volt kecses, de anélkülis megvolt.

Max a fogát összeszorítva állta a strapát. Eddig ő bírta a legtovább, de ezzel nem elégedett meg. Győzni akart, és mindent megtett ennek érdekében. Lankadatlanul támadott jobbra, balra, fel és le, de semmi nem hozott eredményt.

A lovag megelégelhette a harcot, mert monumentális erővel előretört, és úgy forgatta a fegyverét, hogy ellenfele kardja ne tudjon mozogni. Max ezt észrevette, ezért hátraugrott, majd átgurult a Lovag kardja alatt, és sikerült bevinnie egy kis vágást a férfi lábába. Legnagyobb megdöbbenésére a kardja úgy szelte át a fekete páncélt, mint kés a vajat.

A Lovag is megdöbbenhetett, mert hangos üvöltéssel minden eddiginél vadabb és elsöprőbb támadásba kezdett.

Max kétségbeesetten védekezett. Tudta, hogy a harc már nem fog sokáig tartani. A férfi hirtelen megsebezte a jobb vállát. Hangosan felszisszent, de nem foglalkozott többet a sebével. Hallotta Tornádó ijedt nyerítését.

Szedd össze magad, és koncentrálj! Képes vagy rá. Hiszek benned.

Lova szavai visszahozták a pánik széléről. Koncentrálni kezdett. Kizárt mindent és mindenkit a környezetéből. Először a hangok tűntek el, majd a nézők, aztán a csapongó gondolatai. Csak ő maradt és a Fekete Lovag. Abban a nyugodt pillanatban, mintha valami megmozdult volna benne. Ellenfele mozdulatai már hihetetlenül lassúnak tűntek, ráadásul minden egyes megmoccanását előre látta. Még azt is érezte, ahogy a vére lefolyik a válláról egészen a kardot tartó tenyeréig. Különös módon, amikor a vér elérte a markolatot, a penge fényesen ragyogni kezdett, de ezt abban a pillanatban teljesen természetesnek találta.

Már biztos volt a párbaj végkimenetelében. Elöntötte az a magabiztosság, amiben már sokszor része volt egy-egy kisebb győzelem előtt, de ez most más volt. Érezte a vére lüktetését, és minden mást, ami magában zajlott. Tökéletesen uralta az erejét és a testét. Abban a pillanatban az ellenfele hiába birtokolta száz ember erejét. Esélye sem volt ellene.

A Fekete Lovag ebből csak annyit érzékelt, hogy az ellenfele hirtelen megtáltosodott, aztán meg világítani kezdett. Kénytelen volt az tenni, amit életében még soha. Azért védekezni, hogy ne veszítse el a párbajt, de hiába tett meg minden tőle telhetőt. Páncélján egyre gyakoribbak lettek a vágások, és arra eszmélt, hogy elfáradt. Két pillanattal később kardja kirepült a kezéből, és ő térdre rogyott. Keserű érzés terpeszkedett a szívében. Veszített.

Maxnek, ahogy jött, úgy el is párolgott az ereje. Csak arra volt elég ideje, hogy begyógyítsa a sebet a vállán. A vércsorgás abbamaradása után nem sokkal a kardja se ragyogott tovább, de ez már nem számított. Elérte, amit akart. Megnyerte élete legkeményebb párbaját.

Kardját ellenfele páncélos mellkasának nyomta, amit a közönség hatalmas tapsvihara, és kiáltozása követett. A hatalmas hangzavarban Max alig hallotta meg a Fekete Lovag szavait.

- Beszélnem kell magával. Miután megkapta a jutalmát, kövessen az erdőbe. Csak a kardom lesz nálam, de becsületszavamat adom, hogy nem bántom magát, de van egy olyan érzésem, hogy nem is tudnám.

A fiú egy bólintással jelezte, hogy hallotta a szavait.

A gróf udvarmestere odament az újdonsült bajnokhoz.

- Íme Parrott új bajnoka – tette közzé az udvarmester. - Vegye le a fejfedőt, hogy mindannyian láthassuk az arcát! - parancsolta Maxnek akkora hangerővel, hogy szinte mindenki meghallotta.

Az új bajnoknak esze ágában se volt megmutatnia az arcát, ezért halkan, de határozottan egy szót mondott.

- Nem.

- Ellen mer szegülni a gróf akaratának? - döbbent meg az udvarmester.

- Én nem parrotti vagyok, ezért az ura nem az enyém.

Ha nem vigyázol, ennek még rossz vége lesz.

Tudom, hogy mit csinálok.

- Csak adja ide a pénzt, és én már itt se vagyok. A Fekete Lovag felőlem nyugodtan megtarthatja a bajnoki címét, hiszen én nem idevalósi vagyok.

Az udvarmester a grófra nézett további utasításokért. Az feltápászkodott, és öblös hangon felnevetett.

- Bátor vagy. Ez tetszik, de az nem, hogy dacolsz az akaratommal. Egy kicsit se félsz, hogy rád uszítom a katonáim?

Maxnek kétsége sem volt afelől, hogy a katonák a legrosszabb esetben is habozva támadnának rá, és aki nem biztos a dolgában, az nem tud százszázalékosan teljesíteni.

- Úgyse teszi meg. Éppen most győztem le a hatalmas és félelmetes Fekete Lovagot. Kicsi az esélye, hogy a katonái hezitálás nélkül rám támadnak.

- Mennyi idős vagy?

Max nem akarta elárulni, hogy még csak tizenhét éves. Ha elmondta volna, azzal csak maga alatt vágta volna a fát.

- Találja ki maga! - mondta, és keresztbe tette a kezét a mellkasa előtt.

- A hangod határozott, de hallani lehet, hogy fiatal vagy. Huszonkettőnél biztosan nem lehetsz több.

- A közelében se jár - állította, és szélesen vigyorgott a maszk mögött. Imponált neki, hogy ennyivel idősebbnek nézték, de a beszélgetésből már kezdett elege lenni. - Most pedig adja ide a kitűzött pénzjutalmat, mielőtt még én veszem el. - A szavai nyomatékául közelebb lépett a grófhoz, de azért fél szemmel figyelte az udvarmestert és a Lovagot.

A gróf arca elsápadt, és intett az egyik emberének, aki elővett egy zacskót a zsebéből, és Max lábai elé dobta.

A fiú lassan leguggolt, és felvette a pénzt.

- Én már itt se vagyok – mondta, azzal villámgyorsan hátat fordított a grófnak, és sietős léptekkel a lova felé vette az irányt, mielőtt a katonák úgy döntöttek volna, hogy mégis rátámadnak.

Észrevette, hogy Ashley és George a lovaikkal együtt eltűntek, és csak Tornádó várakozott rá a tisztás kijáratánál.

A többiek hol vannak? - kérdezte, miközben felpattant a fekete ménre.

Már elindultak, hogy ne lássák őket együtt veled. Engem itt hagytak, mert bíztak benne, hogy nem húzok el.

Akkor nyomás.

Tornádó teljes erőbedobással vágtatott, és utol is érték a többieket ott, ahol a volt táborhelyükre lehetett volna ráfordulni.

- Akkor most mi lesz, okostojás? - kérdezte Ashley.

- A Fekete Lovag követni fog minket. Valamit mondani akar nekem, ezért mi elmegyünk a tegnap esti táborhelyre, és George majd idekíséri. Mindenkinek megfelel?

George bólintott, amire Max és Ashley elindultak.

- Szerinted mit akar mondani? - érdeklődött a lány, amikor a kiszemelt helyre értek.

- Fogalmam sincs, de van egy olyan érzésem, hogy nagyon fontos a dolog.

- Nem akarod levenni azt a maszkszerű valamit? Már nem is azért, de nagyon röhejesnek nézel ki benne. Még az arcodat is szívesebben bámulom, mint ezt.

- Tehát bámulni szoktad az arcomat? - kérdezett vissza Max, de azért levette a fejéről a bőrt. Egyébként is melege volt benne.

- Én nem azt mondtam, hanem, hogy az arcod is szebb látvány, mint az a formátlan bőrdarab, vagyis éppen megsértettelek, ha nem vetted volna észre – támadta le Ashley.

Max csak nevetett rajta. Természetesen már elsőre értette, hogy hogy értette a lány, de nem hagyta, hogy az elvegye a győzelem utáni jókedvét.

Nem kellett sokáig várniuk, mert pár perc múlva megérkezett George Álmoson, és mögötte jött a hatalmas férfi. A Lovag még mindig sisakot viselt, így Max legnagyobb sajnálatára nem lehetett látni, hogyan reagált a legyőzője fiatalságára.

A Fekete Lovag nem szólt egy szót se, csak leszállt a lováról, a kardját a fiú lába elé szúrta, és féltérdre ereszkedett.

Max nagyon megdöbbent, és fogalma se volt arról, hogy az a hatalmas páncélos alak miért térdepel előtte. Nem szólt egy szót se, csak kérdőn nézett a számára furcsán viselkedő férfira.

Az válaszul levette a sisakját, és mesélni kezdett.

- Mióta csak vannak Fekete Lovagok, megfogadták, hogy az első embernek, aki legyőzi őket párbajban, halálig tartó hűséget esküdnek. Azzal, hogy felvettem ezt a páncélt, én is fogadalmat tettem. Ma harminc éve, hogy megszülettem, és máris legyőztek, ezért most hűséget fogok esküdni önnek, ha elmondja a nevét.

Max annyira elképedt az előtte térdeplő fekete hajú és barna szemű férfi szavaitól, hogy megszólalni is elfelejtett. Csak akkor eszmélt fel, amikor Ashley jó erősen oldalba vágta.

- Maximilien – árulta el a teljes nevét. Ezt a megszólítást nem szerette annyira, de a szülei így nevezték el, és ez ellen nem tehetett semmit.

A Lovag bólintott, és ünnepélyes hangon belekezdett az esküjébe.

- Én, a Fekete Lovag halálig tartó hűséget fogadok önnek, Maximilien. Akár az életemet is feláldozom a kérésére, és nem kérdőjelezem meg a parancsait.

Szerinted mit kezdjek ezzel?

Azt te döntöd el, de először fogadd el az esküjét!

Max kihúzta a földből a Lovag kardját, és a két tenyerére helyezte a kétkezes kardot.

- Elfogadom a hűségesküjét – mondta, átadta a Fekete Lovagnak a kardját, és intett, hogy felállhat. A corsari írnok azt tanította neki, hogy így illik elfogadni egy fontosabb esküt, de csak remélni tudta, hogy mindent jól csinált.

A Lovag felállt.

- Várom a parancsait, Nagyuram.

Max libabőrös lett ettől a megszólítástól, de udvariatlanság lett volna, ha megkéri a Lovagot, hogy egyszerűen csak Maxnek szólítsa, ezért inkább egyszerűen csak faggatni kezdte a férfit.

- Milyen ürüggyel jöttél utánam?

- Azzal, hogy el akarlak fogni, és csak szerencséd volt, amikor legyőztél.

Max tudta, hogy túl kockázatos lenne, ha a Fekete Lovag velük utazna, és arra is rájött, hogy jól jön valaki, aki a kormányzó közelébe tud férkőzni minden feltűnés nélkül, így máris egyszerűbb lett a helyzete. Úgy döntött, hogy a következő találkozásukra kitűz egy időpontot.

- Elmondom, mi lesz. Te visszamész Parrett grófjához azzal, hogy a lovam túl gyors volt ahhoz, hogy utolérj. A közelében maradsz, nyitva tartod a szemeid és a füled. A koronázás előtti egy héttel kezdődően mindennap délben egy órán keresztül legyél a főváros főterén, és én, Ashley, vagy George megkeresünk. Minden világos?

Nem mutatta be a Lovagnak a társait, mert gondolta, hogy a nevekről beazonosítja az egyes személyeket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés