Nagy nehezen lecsendesítettem a mellkasomban őrült tempóban dobogó szívemet, és a feladatra koncentráltam. Törtem már be néhány szigorúan őrzött épületbe, de ez most egészen más volt. Eddig csak Képesség nélküli vagy maximum Különleges biztonsági őrökkel kellett szembenéznem, és az esetek többségében volt valaki, aki védte a hátamat, vagy esetleg fordítva oldottuk meg. Most meg teljesen egyedül voltam, a társaim azt sem tudták mit tervezek, plusz nem engedhettem meg magamnak a megfutamodást, mert már így is túl sok energiát öltem ebbe a tervbe, és őszintén szólva az Felvilágosult Fiatalok vezetői posztja is nagyon csábító volt.

Semmit nem mutattam ki a magammal vívott csatából, hanem egyenletes léptekkel haladtam a Választott testőrök felé, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Egy gyors pillantással végigmértem a két férfit. Mindketten magasra nőttek, vagyis körülbelül akkorára mint én. Az egyiket huszonötre a másikat meg negyvenötre tippeltem. Ez a felállás logikus volt. Egy tapasztalt és egy tapasztalatlan kétségkívül sokkal jobb párosítás volt, mintha két frissen képzett újoncot raktak volna össze.

Amikor odaértem hozzájuk, mogorva képpel megállítottak, hogy igazoljam magam. Kicsit ideges voltam, de ezt elrejtettem a pajzsom mögé, hogy ne vegyék észre. Ehhez egy kicsit még hozzá is segítettem, mert egész véletlenül elejtettem Ursula igazolványait, és így le kellett hajolnom értük.

Idegesen vihorásztam Merr magas hangján, és mentegetőztem az ügyetlenségemért. A mesterkedésem félig bejött, mivel a fiatalabbik zavartan félrenézett, mivel a jelenlegi ruháimban eléggé meglátszódtak a domborulataim. Az idősebbik viszont rezzenéstelen tekintettel bámult rám.

Túlestem egy ujjlenyomat ellenőrzésen, és közben megpróbáltam flörtölni az egyenruhás pasikkal. Nem volt könnyű, mert az egész lényem tiltakozott ellene, és ráadásul még senkivel nem csináltam. Belül égtem a szégyentől, de azzal nyugtatgattam magamat, hogy soha senki nem tudja meg, mit csináltam ma este. Beleborzongtam a gondolatba, hogy még csak most kezdődött el az éjszaka.

A Választott testőrök mindent rendben találtak, és amikor beléptem az ajtón, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Azok az idióták elfelejtették megnézni a táskámat, mert hát mi veszélyes lehet egy dögös nő táskájában? Bolondok. Jó, mondjuk modern fegyvert nem csempészhettem volna be, de halálos vírust igen.

Az ajtóban már várt rám egy faarcú komornyik, aki végigvezetett jó pár folyosón, és nem is a legrövidebb úton. Ha ezzel az volt a célja, hogy összezavarjon, akkor nem jött össze neki, mivel a Csarnok térképe még mindig a fejemben volt. Egy ízlésesen berendezett terembe érkeztem, ahol körülbelül tíz szajha üldögélt a kanapékon, és közben természetesen kuncogva beszélgettek.

Nagyon reméltem, hogy egyikük se ismerte az általam megszemélyesített nőt, mert akkor nagy lett volna az esélye az idő előtti lebukásnak.

Pechemre az egyikük Ursulának szólított, amire megfagyott a vér az ereimben. Alig bírtam ki, hogy teljesen visszafogjam magam, és csak pár szót mondjak, mivel fogalmam sem volt, Merr mennyire ismeri az előttem álló prostit.

Az állásról jut eszembe, irtóra kényelmetlen volt a magassarkú, és csodálkoztam is rajta, hogy még mindig nem törtem ki a bokámat. A legrosszabb az volt, hogy egy kicsit sem inoghattam meg, hanem végig úgy kellett tennem, mintha egész életemben ilyenekben járkáltam volna. Mázlimra az egyensúlyérzékem segített valamennyit, így sikerült megőriznem a látszatot.

Intettem a csajnak, majd leültem a tőle legtávolabb eső kanapéra. Nem mutatta, hogy zavarná a tartózkodó magatartásom.

Szerencsére nem keveredtem több kényes helyzetbe, mert fél perc múlva már férfiak léptek be a terembe. Jövetelükre az összes nő felállt, ezért én is felpattantam.

Egy kicsit meglepődtem az érkezett személyeken, ugyanis egytől-egyig gazdag, befolyásos és elviekben becsületes emberek voltak. Ráadásul legjobb tudomásom szerint mindegyiküknek volt felesége.

Nem engedtem kiülni az undort, amit éreztem, hanem helyette a kurvákhoz hasonlóan csábosan mosolyogtam. Egészen jól játszhattam, mivel saját megítélésem szerint a férfiak rajtam legeltették a legtöbbet a szemünket. Mondjuk nem az agyonsminkelt arcomat nézték az tény.

Legszívesebben rájuk ordítottam volna, hogy bámuljanak mást, és talán még be is mostam nekik, bár az utóbbit a velük lévő testőrök biztos, megakadályozták volna. A lényeg az volt, miszerint sajnos nem voltam abban a helyzetben, hogy ezeket megtegyem, és erre folyton emlékeztetnem kellett magamat.

A kormányzó is a teremben volt. Egy a negyvenes éveiben járó, őszülő barna hajú, kék szemű, karvaly orrú és egyáltalán nem jóképű férfinek nézett ki, A hatást még az is fokozta, hogy levettem volna a magassarkút akkor is alacsonyabb lett volna nálam egy fejjel. Ráadásul elég sovány volt.

Egyértelmű volt, hogy ő választhat először. Nem érdekelt, engem választ-e, vagy sem. Őt is ugyanúgy elkábíthattam, mint bármelyik másikat. Leplezetlen tekintettel bámult végig a szobában álló nőkön, mintha csak gépekről, és nem élő emberekről lett volna szó. Az már más kérdés, hogy ezek a lányok mennyi erkölcsi érzéssel rendelkeztek. A kormányzó tekintete végül rajtam állapodott meg, majd felfalt a kiéhezett tekintetével, és kis idő múlva intett, hogy kövessem. A többi férfin látszott a csalódottság, amire akaratlanul is elvigyorodtam.

Követtem a kormányzót a liftig, amibe be is szálltunk. Két nagydarab Választott testőr szorosan a nyomunkban haladt. Próbáltam ügyet se vetni rájuk, és az övükön lógó fenyegető fémhengerről. A kísérletemet siker koronázta. Szövevényes folyosókon haladtunk keresztül, de nem vesztettem el a tájékozódási képességemet.

A karvalyorrú megállt egy vastag, díszes, fából faragott kétszárnyú ajtó előtt, ami elég furán hatott a modern környezetben. Megparancsolta a testőreinek, hogy másnap reggelig semmi miatt ne merjék zavarni. Fogalma sem lehetett róla, hogy ezzel elősegítette a titkos terveimet.

Egy hatalmas, díszesen berendezett nappaliba léptem, de nem volt időm körülnézni, mert a kormányzó megfogta a kezemet, és egy ajtó felé húzott. Nagyon fűthette a vágy, ha ennyire sietett. Nem tudtam, hogy mindig ilyen-e, vagy ezt csak én váltottam ki belőle, de nem is érdekelt.

A hálószoba régi stílusú volt, és egy hatalmas baldachin ágy állt a közepén. A férfi odasétált az ágyhoz, és rávetette magát. Hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelte, kivel is fog lefeküdni, hanem csak a dolog élvezet része izgatta. Félreérthetetlen módon maga felé intett az ujjával.

- Kaphatnék fél percet, uram? Ki kell mennem a mosdóba. - Beszéd közben megpróbáltam csábosan, és ártatlanul mosolyogni.

A kormányzó megnyalta az ajkát.

- Szólíts csak Gregnek! A mosdó arra van – egy ajtó felé mutatott -, de aztán nehogy megvárakoztass!

- Én Ursula vagyok. Sietek, és garantálhatom, hogy olyan élményben lesz része, amilyenben még soha sem volt – mondtam, azzal kivonultam a hálóból.

Azt természetesen nem tettem hozzá, hogy ez az élmény egyáltalán nem lesz kellemes, mert tudtommal a begyógyszerezés nem számított annak.

Amikor a fürdőbe értem, matatni kezdtem a kölcsönvett táskában. Nem kellett félnem a kameráktól, vagy a poloskáktól, mert a műszereim azt jelezték, hogy ebben a lakosztályban nincs egy se. Végül is érthető volt, hogy a tisztelt kormányzó úr, aki minden kétséget kizáróan házas volt nem akart pornófelvételeket készíteni.

Az ujjaim végre rátaláltak arra, amit kerestem. Egy kicsi injekciós tű volt, amiben csak annyi anyag fért el, hogy a szerencsétlen áldozatomat hat-nyolc órára kiüsse, de nekem ez az időmennyiség bőven elég volt. Egy csattal a viszonylag dús hajamba erősítettem, vigyázva arra, hogy még véletlenül se szúrhassam meg magamat.

Visszamentem a türelmetlen Greghez, és halálos nyugalommal mellé feküdtem. Ő felém fordult, kéjesen felnyögött, és átkarolta a nyakamat. Meg akart csókolni, de arra már nem maradt ideje, ugyanis időközben előhúztam a tűt, és tévedhetetlen pontossággal beledöftem a húsába. Szerencsére a szer azonnal hatott.

Gyorsan és cseppet se finoman lefejtettem magamról a karjait. Visszavettem magamra a saját cipőmet, nadrágomat, és felcsatoltam magamra az övemet. Merr cuccait az ágy alá hajítottam.

Ekkor történt a baj.

A nappaliba vezető ajtó kinyílt, amire ösztönösen odafordultam.

Egy nálam legalább fél fejjel magasabb, izmos, szőke hajú, iszonyatosan jóképű, tippre tizenkilenc éves fiúval találtam szembe magam. Egyszerű fekete nadrágot és pólót viselt, de valamiért biztos voltam benne, hogy méregdrága lehetett. Sötét ruhái éles kontrasztot alkottak a tökéletes, fehér bőrétől. Valami különös légkör lengte körül, de a legvonzóbb benne egyértelműen a szeme volt. Vérbeli szürke színe miatt már önmagában is ritkának számított, de sokkal fontosabb volt az, amit kiolvastam belőle. Magabiztosságot, értelmet, szilárdságot, megmagyarázhatatlan nyugalmat és meglepettséget láttam benne.

El kellett ismernem, hogy még soha nem találkoztam nála vonzóbb pasit, és ráadásul az a különös tekintete fogságba ejtett. Hálát adtam az égnek, amikor kiszakította a tekintetét az enyémből, mert én biztos, hogy nem lettem volna rá képes.

- Neked nem ilyen színű a szemed. - Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. A hangja mély, lágy, valamint határozott volt, és valamiért kellemes bizsergést váltott ki belőlem.

Nem volt értelme tagadni, ezért beszéd helyett inkább felmértem a lehetőségeimet. Őt is aludni küldhettem volna, de számolnom kellett a lehetséges következményekkel, például azzal, hogy a testőrei keresni kezdik, mivel biztos voltam benne, hogy vannak neki, és abban is, hogy az ősei elég befolyásosak lehettek.

- Mit csináltál Greggel? - kérdezte, amikor az ágyon horkoló férfire pillantott.

Ezzel akaratlanul is támpontot adott a tippelgetésre, hogy ki is lehet ő, mivel nem hiszem, hogy a kormányzót túl sok ember tegezhetné. Ezúttal nem térhettem ki a válaszolás elől.

- Elaludt, mielőtt bármi történhetett volna.

Magamban könyörögtem neki, hogy ne fogjon gyanút, és húzza már el a csíkot. Nem volt semmi értelme. Nem tettem egy indulásra emlékeztető mozdulatot, hanem helyette újabb kérdést tett fel.

- Szajha vagy? - érdeklődött árnyalatnyi undorral a hangjában. Nem hibáztattam az undor miatt, mert én is ugyanígy éreztem, amikor azokra a nőkre néztem.

Gondolkodás nélkül kimondta azt, ami először az eszembe jutott.

- Hát nem sakkozni jöttem az egyszer biztos – törtem ki szarkasztikusan. Ez hiba volt, mivel a mondatom és Ursula hangja nagyon nem illettek össze. Átkoztam magamat a csípős nyelvem miatt, ami mint mindig, most is bajba sodort.

A srác egy árnyalatnyival feljebb vonta a szemöldökét, de nem hozta szóba a dolgot.

- Csak azért kérdeztem, mert szerintem az egy gusztustalan dolog.

Megvontam a vállamat.

- Akkor tegyél ellene. Ha nem tetszik valami, harcolj az igazadért, és ne várd el, hogy más cselekedjen helyetted! Az életben semmi nem hullik az öledbe, hanem küzdened kell azért, amit akarsz. 

Ez a filozófikus megszólalásom még egy hiba volt. Egy igazi prosti biztos, nem így reagált volna. Arra is rájöttem, hogy Merr hangszínéhez a mélyen szántó gondolatok se illenek.

- Tehát nem vagy szajha. Akkor viszont ki vagy, és mit keresel itt? - Nem látszódott rajta félelem, csak őszinte kíváncsiság.

- Ezt meg honnan veszed? - kérdeztem csípőre tett kézzel, és lassan közelíteni kezdtem felé.

- A ruhád, legalábbis az alsó része, a mondataid és a kisugárzásod. Ezek árulkodó jelek azok számára, aki alaposan megfigyelnek. Újra kérdezem. Ki vagy te, és mit keresel itt?

Nem kioktatóan beszélt, hanem úgy, hogy tudta, én is tisztában vagyok azzal, amit mond. Mire befejezte, már közvetlenül előtte álltam. Még az egyenletes lélegzetvételeit is hallottam.

- Miért, mi lesz, ha nem mondom meg?

- Akkor szólok a lakosztály előtt álló testőröknek.

- Micsoda fenyegetés! - válaszoltam gúnyosan, majd egy hirtelen mozdulattal erősen belekönyököltem a gyomorszájába. Ezzel pont annyi időt nyertem, hogy a háta mögé kerüljek, és előhúzzak egy újabb injekciós tűt. - Én a helyedben nem mozdulnék, mert akkor beléd szúrom a nálam lévő tűt, amitől úgy ki leszel ütve, mint a kormányzó úr.

Tökéletes higgadtsággal válaszolt.

- Úgyse teszed meg, mivel nem tudhatod, hogy mennyi idő múlva kezdenek el keresni. Ha megtalálnának itt csecsemőként aludva, akkor biztos, gyanút fognának, és lezárnák az egész épületet.

Komolyan, mintha én nem ezen törtem volna a fejemet, mióta csak belépett, de úgy gondoltam, hogy inkább nem teszek még egy lapáttal a magabiztosságára.

- Te csak ne törődj azzal, hogy én mit teszek meg, vagy mit nem! - sziszegtem fenyegetően.

A fiú váratlanul elnevette magát.

- Tudod, ez a hang nagyon nem illik hozzád. Mi lenne, ha a sajátodat használnád?

- Kösz, de inkább nem. Maradok ennél. Ki vagy te? - szegeztem neki azt a kérdést, ami már az első pillanattól kezdve foglalkoztatott. Volt ugyan egy tippem, de meg akartam bizonyosodni róla, hogy igazam van-e.

- A nevem Matthew. Mindenki így szólít, de ezt nem szeretem annyira. Túl hivatalos. Szólíts csak egyszerűen Mattnek.

- Bővebben, Matt? - Hátba vertem, hátha attól egy kicsit gyorsabban pörög majd az agya.

Nem láttam az arcát, de a hangjából következtetve sejtettem, hogy dacos lehet a tekintete.

- Nem akarom elmondani, mert akkor te is úgy fogsz viselkedni velem, mint mindenki más.

- Mintha ez olyan kellemes bánásmód lenne – morogtam az orrom alatt, majd hangosabban kezdetem el beszélni. - Ha te nem mondod meg, akkor kénytelen leszek találgatni. Te leszel negyven bolygócskányi világunk következő uralkodója.

Matthew nem volt képes visszafogni magát.

- Ezt meg honnan...? - kérdezte döbbenten.

Győzelemittasan elvigyorodtam, amit ő nem láthatott, de ez egy cseppet sem zavart.

- Akkor ezt helyeslésnek veszem. Különben meg nem te vagy az egyetlen, aki észreveszi az apróbb jeleket és a köztük lévő összefüggéseket. Az első az volt, hogy a kedves kormányzó úr megparancsolta a Választott testőreinek, hogy senki ne zavarja. Te mégis itt vagy, és csak egy férfi van, aki magasabb agyú annál a hígagyúnál, és érdekes módon a neved és a korod megegyezik az övével. Szóval egyszerűen csak rájöttem, hogy egy meg egy az kettő. Lett volna még egy lehetőség, miszerint profi bérgyilkos vagy, és valamilyen módon sikerült bejutnod, de ezt hamar elvetettem, mert nincs nálad fegyver, ha az lennél nyilvánvalóan nem álltál volna le velem cseverészni, és végül, de nem utolsó sorban azért, mert nem is nézel ki annak.

- Akkor most mihez kezdesz velem, hogy mindezekre rájöttél?

Ezen gondolkoznom kellett. Magamnak muszáj volt bevallanom, hogy halvány fogalmam sem volt róla, mit tegyek vele. Nem akartam elaltatni, mert élveztem a vele való társalgást, de emlékeztettem magam, hogy miért is jöttem ebbe az épületbe. A származása miatt nem illetődtem, de ettől függetlenül még mindig fenn állt a veszély, hogy valaki utánanézz, mit is csinál. Úgy gondoltam, azzal semmit sem vesztek, ha megkérdezem, ő mit akar.

- Te mit javasolsz, mit tegyek veled?

Nagyon úgy tűnt, hogy már régóta erre a kérdésre várhatott, mert azonnal rávágta a válaszát.

- Először is engedj el, aztán mond el, mit akarsz csinálni, és ha nem emberölésről van szó, akkor becsületszavamat adom, hogy nem köplek be.

Ez is egy lehetőség volt. Úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt. Mással biztos, nem tettem volna meg, de benne valamilyen rejtélyes oknál fogva ösztönösen megbíztam, és az ösztöneim még soha nem hagytak cserben.

Erőteljesen meglöktem, és odaálltam az ajtó elé, hogy még véletlenül se léphessen meg.

- Kipróbálhatjuk, de először válaszolni fogsz néhány kérdésemre.

Nem parancsoltam, hanem kijelentettem, de sajnos az egész hatását elvette Merr nyávogós hangja. Legszívesebben letéptem volna magamról a medált, hogy újra a saját hangomon beszélhessek, de nem kockáztathattam ekkorát.

- Rendben van, de csak egyet.

Nem tetszett, hogy ő akarja megszabni a feltételeket, amikor kétségtelenül én voltam az előnyösebb helyzetben, de ezt nem tettem szóvá.

- Mikor kezdenek el keresni a testőreid?

- Azt mondtam nekik, hogy egész éjszaka itt leszek, és ne is jöjjenek utánam.

Megkönnyebbülten sóhajtottam.

- Most te jössz, hogy elmondd, mit is keresel itt.

- Honnan veszed, hogy betartom a szavam, és kitálalok neked? Most már könnyű szívvel álomba küldhetnélek.

A herceg nyugodtan nézett rám azokkal a különleges, szürke szemeivel. Kellemes borzongás futott rajtam végig a pillantásától.

- Nem látszol szószegőnek.

- Ezt meg honnan szedted? Nem is ismersz.

Ekkor döbbentem rá, hogy könnyen megeshet az, hogy tudja használni a Képességet, hiszen állítólag az első király minden trónra kerülő utódja képes volt rá. A felismeréstől ösztönösen megháromszoroztam az eddigi kőkemény védelmemet. Matt erre elismerően nézett rám.

- Ez ügyes, de teljesen felesleges lépés volt.

Ezzel igazolta a sejtésemet. Megfagyott a vér az ereimben a gondolatra, hogy már bejuthatott a fejembe, és kiolvashatott belőle mindent.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy már bejutottál az elmémbe?

Mosolyogva megrázta a fejét, amire felgyorsult a szívverésem.

- Nem, meg se próbáltam. Szerintem nem illik más gondolatai között turkálni az engedélye nélkül, és mivel te nagyon erős pajzsot építettél fel, ezért egyértelmű, hogy nem akarod. Szóval, miért is jöttél a Nagy Csarnokba?

Becsültem a tisztességességet, ezért elhatároztam, hogy nagy vonalakban bár, de felvázolom neki a tervemet.

- Be akarok törni a rendszerbe, és szabotálni egy kicsit a holnapi egységes évnyitót, hogy az idióta elvű politikusok visszavegyenek egy kicsit az arcukból.

- F. F. tag vagy?

Nem válaszoltam azonnal, hanem inkább mérlegeltem a lehetőségeket. Az a megoldás látszott a legbiztosabbnak, ha nem mondom el neki, mert itt már nem csak rólam volt szó, hanem az egész csapatról.

- Mi az az F. F.? - Nyomatékul összeráncoltam a homlokom, mintha erősen kutatnék az emlékezetemben, bár kételkedtem benne, hogy a kb. százrétegű smink alatt meglátszik ez az egyszerű arcjáték. A visszakérdezésnek megvolt az az előnye is, hogy megtudhattam, Mattnek mennyi információja van rólunk.

- Lehet, hogy jól tudsz blöffölni, de engem nem sikerült teljesen meggyőznöd. Ettől függetlenül tegyük fel, hogy hiszek neked. Az F. F. egy olyan társaság, akik többek között a nemek közti egyenlőségért küzdenek. A hivatalos nevük a Felvilágosult Fiatalok, de a hatóságok nem hivatalosan Fanatikus Fiataloknak nevezik őket. Úgy két-három évvel ezelőtt figyeltünk fel rájuk, de azóta jelentősen felduzzadt a mozgalom. Tudsz követni?

- Attól, hogy szóba álltam veled, még nem vagyok értelmi fogyatékos – tettem egy csípős megjegyzést, de láthatóan nem vette a szívére, és ugyanolyan hangon folytatta, mint amilyenen elkezdte.

- Legnagyobb valószínűség szerint ebből a városból indult ki a szövetség, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Csak arról van infóm, hogy körülbelül tíz-tízenként bolygón működnek aktívan.

Elhallgatott, és egy ideig méregettük egymást. Egyébként pontosan tizennégy bolygón alapult meg az F. F., de ezt nem szándékoztam az orrára kötni. Amikor már kínosnak éreztem, megtörtem a csendet.

- Ennyi?! Az agyondicsért zsaruk, kopók és a Képességgel rendelkezők csak ennyit bírtak kideríteni? Ha jól értettem, akkor a hatóságok nem tudnak elkapni egy csapatnyi fiatalt. Ez meg hogy lehetséges?

A legapróbb morzsácska is jól jöhetett a védelmünk fejlesztésében. Ettől függetlenül a herceg szavait nem vettem készpénznek, mert jócskán megvolt az esélye, hogy félre akar vezetni, és csak ezért válaszol a kérdéseimre.

- Igen, körülbelül ennyi. Valamilyen érdekes dolog folytán profin elfedik a nyomaikat, és sose lehet tudni, hogy mikor, vagy hol tűnnek fel legközelebb. Túlságosan cselesek. Nagyon átgondolhatják minden egyes lépésüket, mivel közülük még soha senkit nem kaptak el, akire rábizonyíthatták volna, hogy tag.

Már nyitottam volna a számat, hogy kérdezzek valamit, de ő a kezével jelezte, hogy ne szólaljak meg.

- Természetesen megpróbáltak beépíteni valakit. Elég sokat dolgoztak rajta, hogy Warrennek sikerüljön bejutnia, de valahogyan rájöttek a tervre.

Ez nem történt olyan régen, azért még élénken emlékeztem az esetre.

A fiatal srác nagyon be akart kerülni, és mindent megtett a célja érdekében. Imponáló volt a lelkesedése, de nem bíztunk meg benne. Nem is találkozott senkivel közülünk. Mivel alapító tag vagyok, ezért át kell néznem minden egyes felvételi kérelmet. A többiek megfelelőnek találták a fiút, de nekem nem volt szimpatikus, ezért külön nyomozásba kezdtem.

Betörtem az e-mailjeibe, és kerestem egy-két embert, akikkel kapcsolatba lépett. Az üzenetei törölve voltak, de ez nem okozott komolyabb gondot. Megnéztem az ismerős listáján szereplők postafiókját is. A leghasznosabbnak egy sértődött barátnőé volt, aki saját saját írása szerint nem bírta elviselni, hogy a pasija többet foglalkozik a titkosszolgálati ügyekkel, mint vele. Ez jó nagy bogarat ültetett a fülembe, és megkértem az egyik F. F.-es szuper zsenit, Charlest, hogy nézze meg, van-e egyezés Warren, és az elmúlt tíz évben a titkosszolgálatnál dolgozók fényképei között. Érdekes módon volt egyezés.

A srácot nem szégyenítettük meg nagyon, csak az egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontban hagytunk neki egy lezárt borítékot, amiben egy kütyü volt. A boríték felnyitásakor a kütyü hangos „lúzer, minket nem versz át” felkiáltással megsemmisítette önmagát.

A visszaemlékezésem közben Matt befejezte a gondolatmenetét.

- Még csak fogalmunk sincs róla, hol keressük őket. A tagokról csak annyit tudunk, hogy vegyesen vannak köztük fiúk és lányok. Arról, hogy miként intézik el a belügyeiket nincs információnk.

- Ez úgy hangzott, mintha agyontanulmányoztad volna őket, és mégse jutottál komolyabb eredményre – jegyeztem meg epésen.

- Ez sajnos így van. Szerintem figyelemre méltó, amit csinálnak, és bármilyen hihetetlennek hangzik is az én számból, egyetértek a törekvéseikkel.

Az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet. Ha igazat mondott, akkor hatalmas szövetségest nyerhetnénk vele. Persze, nem tudhattam, hogy igazat mond-e, vagy hazudik, és meghatalmazásom se volt arra, hogy fel fedjem a csapatot egy fiúnak, akivel húsz percig beszélgettem, ezért inkább elhessegettem az ilyen irányú gondolataimat.

- Ez mind szép és jó, de bármilyen meglepő, nekem dolgom van. Eldöntheted, hogy segítesz nekem, vagy szembeszállsz velem.

Matt komolyan nézett rám, majd elvigyorodott.

- Persze, hogy segítek. Úgyse nagyon van ilyesmiben részem, és szeretném látni holnap Greg és a többi főúr képét, ráadásul szimpatikus vagy nekem. - Ezzel odament a baldachin ágy támlájához, és mögötte nyomogatni kezdte a mintákat a falon. Az ágy mellett megnyílt a fal. - Hölgyem. - Invitáló mozdulatot tett a kezével, de amikor látta, hogy nem mozdulok, ő ment be előbb. Követtem.

Amikor beléptem, Matt megnyomott egy gombot, és a titkos ajtó bezárult mögöttem.

Egészen elképedtem. Ezernyi adatot átnéztem a nyilvánostól a titkosítottig, de egyik se jelezte rejtett alagutak létezését. Matthew válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. A kezében egy zseblámpát tartott.

- Nem sokan tudhatnak a rejtett alagutak létezéséről. Az apám halála után sokat voltam a palotai könyvtárban, mert az volt a kedvenc helye. Szerettem a sok régi könyv látványát, és rohangálni is jó volt a felbecsülhetetlen értékű kötetek között. Egyszer letévedtem az alagsori szintre, és ott találtam egy csomó poros könyvet, amikhez már több évtizede nem nyúlt semmi. Megkerestem a legvastagabbat, és ott találtam meg a Nagy Csarnok teljes térképét. Egyébként a palotáé és a fontosabb régi épületeké is benne volt. Hamar memorizáltam, és nem szóltam róla senkinek. Ez volt az én kis titkom. Tudtommal senki más nem tud róla. Amint alkalmam volt rá, felfedeztem az egészet, és lámpákat rejtettem az összes bejárathoz, hogy ne kelljen tapogatóznom. Az elektronikai központba megyünk, ugye?

- Igen – válaszoltam bőbeszédűen. Jó érzés volt hallani a hangját, Ursuláét meg egyáltalán nem, ezért arra utaztam, hogy ő beszéljen és ne nekem kelljen.

- Az jó. Azt nem őrzik, mert ilyenkor nem tartózkodik ott senki, és Választottak csak a bejáratoknál és különféle fontos emberek hálószobáinál vannak. Mit akarsz csinálni, ha odaérünk?

- Észrevétlenül behatolok, és rácsatlakoztatom a hálózatára az átalakított személyi hívómat. A megnyitón pedig majd elkezdődik a show.

- Már kíváncsi vagyok rá, mi fog kisülni ebből az egészből.

- Én is. Tudod, már hónapok óta ezen dolgozom. Bejutni nehezebb volt, mint amire számítottam a megerősített őrség miatt, ezért is álcáztam magam, de te most jelentősen megkönnyíted a dolgomat.

- Mivel miattam nyüzsög itt egy csomó testőr, ezért így korrekt. - A hangjából érezni lehetett, hogy mosolyog. - Meg is érkeztünk.

Bekukucskált egy kis résen, és intett nekem, hogy én is nézzek be. Tényleg az elektronikai központ volt, és nem tartózkodott benne senki.

- Kamerák? - kérdeztem tőle suttogva.

- Nincsenek, mert nem tartották szükségesnek a beépítésüket, mivel ha más úton akarnál bejutni, az nagyon nehéz lenne, de hát ezzel te is tisztában vagy.

Beléptünk a terembe. Mattel az oldalamon odasiettem a központi számítógéphez. Elővettem egy kis adatkártyát, és becsúsztattam az egyik nyílásba. A kártya arra volt programozva, hogy programokat törjön fel. Én is segítettem a megtervezésében, de a legnagyobb részét Veronica, Charles és még néhány szuper gyík csinálta. A rendszerbe így három perc alatt sikerült betörnöm.

- Bámulatos – jegyezte meg a mellettem álló srác. - Informatikusuk százai dolgoznak ezen a védelmi rendszeren, te meg csak úgy feltöröd.

- Kívülről tényleg lehetetlen lenne, ezért kellett bejutnom, és az épület belsejéből feltörnöm.

Villámgyorsan rejtett hozzáférést adtam a személyi hívómnak, majd elrejtettem a nyomaimat, és kihúztam a kártyát.

- Mehetünk is – fordultam oda Matthez.

- Melyik oldalon akarsz kijutni?

- A nyugatin - válaszoltam habozás nélkül, ugyanis arrafelé hagytam a deszkámat.

A herceg bólintott, és szótlanul vezetett végig. Jó sokat kellett gyalogolnunk, de nem bántam. A járatok sziklából épültek, ami a belső modern kialakítás ellenére megmutatta, hogy a Csarnok milyen régi. Többnyire kanyargós és szűk járatokban haladtak, és a hangok alapján néhány rágcsáló élhetett bennük. Matt szavait, miszerint rajta kívül senki nem tud a titkos járatokról bizonyította rengeteg pókháló és sok por is.

Amikor Matthew megállt, ugyanúgy kinéztünk egy nyíláson, mint az elektronikai központ előtt. Az ajtó tényleg az utcára vezetett.

- Köszönöm a segítséget!

- Nincs mit. Szívesen tettem.

- Ugye nem árulsz el? Én bízok benned. Igazából nekem is szimpatikusnak tűnsz, és nem vagy olyan sznob, mint a többi dúsgazdag kölyök – nyögtem ki nagy nehezen. Elég hülyén hangzott. Mintha csak egy idióta mondta volna. Legszívesebben visszaszívtam volna szavakat, de sajnos ezt nem tehettem meg.

Matt komolyan nézett rám.

- Nem árullak el, de cserébe kérhetek valamit?

- Persze.

- Mondd meg az igazi nevedet az igazi hangodon!

Sóhajtottam egyet, majd úgy döntöttem, megérdemli, hogy megtudja. Levettem a nyakamon függő medált, és közvetlenül Matt mellé álltam.

- A nevem Lea – súgtam a fülébe halkan, de úgy, hogy biztosan meghallja.

Ő még kérdezni akarhatott valamit, mert megfogta a kezemet. Olyan érzés volt, mintha áram rázott volna meg. Kíváncsi voltam, hogy mit akar, de inkább nem akartam megkockáztatni, hogy halljam, ezért elrántottam a karomat. A reakciómban az is benne volt, hogy már sok fiú fogta meg a kezemet szkander, deszkázás, vagy ilyesmik közben, de egyiknél se éreztem semmit, az ő érintésétől meg úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém. Ez a számomra nagyon különleges és egyben furcsa élmény volt.

Kiléptem a rejtekajtón, és a fejemben zsongó ezernyi gondolattal, gyors léptekkel elindultam a deszkámért.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés